Zeusz küszöbén

Juhéé, úgy néz ki, hétvégén megyek Krétára!:):) Két lengyelkével beszéltük már régóta, hogy jó lenne elmenni, van is ott egy ismerősünk, egy cseh fiú, még a nyelvi kurzuson tanult itt Patrában, ő segít nekünk olcsó szállást találni. Jön még két lány, talán három Athénból, szintén régi ismerősök a nyelvi kurzusról. Holnap kiderül pontosan minden, hogy ki jön, és mikor tudunk indulni. Már alig várom:)

Tegnap házavató bulit tartottunk, készítettünk falatkákat, vettünk finom és iható bort. A finom bor neve Μαθπο Δαθνε, amit az első napokban kóstoltunk a közeli borászatban. Szinte nem is bor, inkább likőr, annyira édes, pont nekem való:) Az igazi bor ára diákoknak kedvezményesen 100 euró, vagy ilyesmi, de a boltban három euróért lehet venni, hasonló ízűt, gondolom egészen más minőségben... De ez az az ár, amit egy diák tényleg ki tud fizetni:) Itt volt a két lengyel, Marta és Pawel, egy román lány, Andreea, egy görög lány, Eleana, akit a suliban ismertem meg, az ő három barátja, a két görög fiú Dimitris és Spiros, és még egy cseh lány, akinek görögök a szülei, most itt él a barátjával, aki szintén eljött. Többször volt Magyarországon, járt Budapesten, a Balatonnál, de kérdezte, hogy szerintem mit érdemes megnézni még. Nálunk nincs tenger, nincsenek hegyek, mit lehet akkor nézni egyáltalán a fővároson és a Balatonon kívül? Hm, lehet, hogy nálunk nincsenek ilyen szép dolgok, több ezer éves látványosságok, de mindezek nélkül is én Magyarországon vagyok otthon. Most pedig jöjjenek a képek:

A fiú az egyik lakótársam, Vojta, Csehországból. Mellette a lány Andreea, Romániából, mellette Marta, a lengyel lány, a jobb szélén pedig Eleanát láthatjátok, aki görög, Krétán született.

Ezen a képen két görög fiú, Eleana barátai vannak (egyiküket Dimitrisnek hívják, szerintem minden második görög fiút így hívnak:)), a szőke lány Barbora, a másik lakótársam, ő is cseh, és a mellette ülő lány is, aki  most Görögországban él.

Ezen a képen én vagyok (remélem, még felismertek:P, bár ez nem túl jó kép rólam), mellettem a két lengyel, nagyon aranyosak, velük nagyon jóban vagyok.

Pontosan ötven napja vagyok Görögországban. Azt kérdezitek, nincs-e honvágyam?Szeretek itt lenni, jól érzem magam, de hiányoznak az otthoniak. Hiányzik az otthoni öblítővel frissen mosott ruha illata, a vasárnapi ebédek hangulata, a túrós pite íze a számban, a szombat délutánok a nagyszüleimnél, a színház, hiányzik a saját ágyam, hiányzik a szobám. Patrában nagyon sok állat lófrál gazda nélkül, valahányszor meglátok egyet, a saját kutyám, macskám jut eszembe, akiket nem tudok megsimogatni. Egy nyüzsgő nagyvárosban élek, ami mégsem olyan, mint az én városom, az itteni por és szmog és szemét is csúnya, de nem ugyanaz, mint Pesten. Hegyek-völgyek mindenhol, de ezek nem a dunántúli zöldellő dombok. Közel a tenger, illata az orromban nap mint nap, morajlása a fülemben, sós íze a számban. Mégsem mérhető össze a Dunával, a lusta nagy folyóval, a házunk melletti kis halásztóval, amikhez annyi emlék fűz, napsütötte vidám délutánok. A legjobban a magyar nyelv hiányzik. Ötven napja csak akkor hagyják el anyanyelvemen szavak a számat, ha szkájpon beszélek. Már nem várom kétségbeesve minden pillanatban, mint eleinte, hogy hátha végre valaki magyarul szólal meg mellettem a buszon, az utcán, az egyetemen. Mindig jó kedvre derülök, ha egy zsebkendő, egy fogkrém, élelmiszer csomagolásán magyar szavakat látok. Hiányzik a zene, az újságok, a könyvek, a magyar betűk. Hiányzik, hogy a becenevemen szólítsanak, hogy megértsék a vicceimet, és nagyon hiánynak az ölelések.

Azt kérdezitek, nincs-e honvágyam?

(Ez lenne a honvágy? Hiányállapot? Ha újra otthon leszek, az itteni dolgok fognak hiányozni, ebben biztos vagyok. Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk...Már csak két hét, és otthon leszek)

Tegnap voltunk Nafpaktosban. Komppal átmentünk a hídon, aztán busszal egy negyed órás út után érkeztünk meg a városba. Egy csata évfordulója volt nem tudom, melyik csatáé, mert a műsor görög nyelvű volt, nem értettük olyan jól, amit műsorokkal ünnepeltek: beöltöztek az akkori, szerintem középkori divatnak megfelelően, táncoltak, és eljátszották az ütközetet: két hatalmas hajó állt a kikötőben, a csata közben piros görögtűz hullott a hajókból, amikor elsüllyedt az egyik hajó (természetesen az ellenségé), a tűz kialudt, és sötétbe borult a tenger. Ezután sajnos el kellett jönnünk, hogy elérjük az utolsó buszt és a kompot. Ám mikor megláttuk, hogy a híd kéken (!) világít, úgy döntöttünk, hogy a hideg és a metsző szél ellenére gyalog tesszük meg a négy kilométeres utat. Szerintem megérte:) Főleg, hogy két lengyel a komppal jött, ami később ért át, mint mi, pedig "pontosan" indult. Csak ez a szó mást jelent görögül, azt már megtanultam...:)

Mi is történt velem az elmúlt héten? Elkezdődött a tanítás, úgyhogy minden nap a tanárok után rohangáltam, kerestem az épületeket, próbáltam időre beérni, de fél órát legalább kell várni mindig a buszra, és az még jónak számít, mert az is előfordul, hogy egyáltalán nem is jön. Pénteken kiszállították a sütőlapot és a kanapét, csak az utóbbit még nem sikerült teljesen összeraknunk. Aznap kiraboltak a kampuszon. Öt- hat kéregető kis cigány körbevett, rámmászott, és addig nem tágítottok, amíg ki nem szedték a táskámból az erszényem és a telefonom. Olyan hirtelen történt, olyan gyorsak és erőszakosak voltak, hogy nem tudtam csinálni semmit, írtó dühítő az egész. És a legrosszabb, hogy nem csak akkor, most is tehetetlen vagyok, mert a rendőrség nem tesz semmit, senki nem csinál semmit, a gyerekek pedig minden nap felbukkannak az egyetemen, és mindenkit félelemben tartanak. Nem is akarok erre gondolni, de nem tudom elfelejteni, hiszen fél évig minden alkalommal át kell mennem ezen az úton, ha el akarok menni a menzára, márpedig el akarok, mert ingyen kapunk enni, és nincs pénzem minden nap ebédet venni...

Nagyon rossz érzés, mert nem elhagytam a tulajdonom, hanem erőszakkal elvették, olyan, mintha egy részemet veszítettem volna el, és nem a pénz mennyiségére gondolok, vagy a telefonom értékére, hanem arra, hogy elvettek valamit, ami az enyém...nem beszélve arról, hogy sok kép, sms, mms volt a telómon, emlékek...és az összes zeném, amit bármikor hallgathattam, ha egy kis magyar szóra vágytam ebben az idegen világban...és persze ezzel tartottam a kapcsolatot az otthoniakkal, és az itteniekkel.

Hm, mi más történt velem még...szombaton elmentünk az egyik koliba bulizni, tegnap pedig az egyik szomszédos kisvárosba, arról bővebben írok a következő posztomban. Most jöjjenek a képek:)

Az egyetemem:

Ezt látjuk, ha az egyetem területén sétálunk:

Ez a templom a kampuszon van, emögött raboltak ki. 

Magyar Zewa:) És csak otthon vettem észre, miután megvettem...

Ez a fa van a kertünkben. Igen, egy narancsfa és most terem:)

Ma reggel végre vettem görög telefonkártyát. Utána elmentem az egyetemre, a buszon kiderült, hogy nem jó a 70 centes buszjegy, amit a városon belül használtam, mert az egyetem a városon kívül van, ezért egy eurós jegyet kell vennem. Persze a buszon drágább volt a jegy...és a megállót is alig találtam meg, de hát ez nem újdonság. Az egyetemen kiderült, hogy a mai, és a csütörtöki óráim görögül lesznek megtartva, és projektmunkát kell írnunk, egyedül, vagy párban. Jupiii, ezért megérte a több hónapos utánajárás, hogy minden rendben legyen... Aztán tanultam, ebéd a menzán, szieszta itthon, esti bevásárlás. Holnap elvileg Joannis-szal lesz órám, aki eddig is tanított (a képen a kopasz úriember, aki mellettem áll, a füle mögött virággal).

Az újak hétvégén mennek Krétára, én is szívesen velük tartanék, attól függetlenül, hogy nem nagyon ismerem őket, eddig egyszer találkoztunk, meg ma a menzán. Ők viszont már most jól ismerik egymást, mert egy koliban laknak. Sajnálom, hogy nem lakhatok ott, de tényleg nagyon drága lett volna, az egyetemtől kevesebb pénzt kapok, mint a szállás díja a koliban, ezért döntöttem a lakás mellett. Igaz, kell vennünk jópár dolgot, de még így is olcsóbban jövünk ki, mintha a koliban laknánk. A lényeg, hogy nem megyek velük, mert nincs szállásuk, és nem akarok három éjjel a parton, vagy egy hajó padlóján aludni, mert ez a tervük. Egy éjszaka még vicces lenne, de ez így sok, főleg, hogy meg vagyok fázva, és nem szeretnék még jobban megbetegedni. Ennyit mára, megyek aludni, itt már 11 óra van.

Az éjszaka gyermekei- Παιδι Της Νυχτας 

Tegnap este elmentünk egy helyre a finnekkel és a két göröggel, ahol egy zenekar görög popzenét játszott. A görögök teljesen máshogy táncolnak egy szórakozóhelyen, mint mi. Szinte minden dalnál körbeálltak, és úgy táncoltak, és sokszor kivált valaki, aki a kör közepén táncolt, olyankor a többiek leguggoltak, nézték, ahogy táncolt, és tapsoltak hozzá. A középen álló különböző tánclépéseket mutatott be, nekem úgy tűnt, megvan a koreográfiája, de nem sikerült rájönnöm, mi az, mert sosem táncolták ugyanúgy, csak a lépések voltak hasonlóak. A legjobb az volt, mikor valaki a körből a táncoló lába elé tette a poharát, és azt kellett körbetáncolnia. Egyetlen egyszer sem rúgták fel a poharat, pedig némi alkoholos befolyásoltság alatt állt a legtöbb táncoló:)

Ezek a képek a lakásról készültek:

Első este, mikor még nem volt áram. Egyik lakótársam geometrikus és szimmetrikus ábrába rendezte a mécseseket az asztalon (két matek szakossal lakom együtt...)

Ezeken a képeken láthatjátok a konyhát, a hálószobámat, és a tegnap este a sarki cukrászdában vett sütit, amit tejeskávéval fogyasztottam el (mert van kávéfőzőnk, vízforralónk, szendvicssütőnk, tányérunk, evőeszközünk, poharaink, juhúúú:))

Tegnap elbúcsúztam mindenkitől, aki nem marad Patrában. Szomorú nap volt, mert van egy- két ember, akik hiányozni fognak, pl a szobatársaim, őket nagyon megkedveltem.

Utána átköltöztünk a lakásba, kaptunk ágyakat, asztalokat, székeket, takarókat, a tulaj még meg is hívott minket ebédre. Ültünk négyen az asztal körül, ő magyarázott görögül, mi próbáltuk megérteni, aztán rájöttünk, hogy csak mindenre azt kell mondanunk, hogy igen, mire ő azt mondja, bravo:) Igen, kérek még krumplit, kolbászt, paradicsomot, bort, , olivaolajat, oregánót, sót (azt nem kértem volna, mert így nagyon sós lett az étel, de nem lehetett nemet mondanunk semmire:)) Holnapra is hivatalosak vagyunk ebédre, már nagyon várom:)

Ma délelőtt pihentem, míg szobatársaim elmentek az egyetemre kajakártyáért, aztán felhívtak, hogy véletlenül találkoztak a két görög sráccal, menjek én is, megiszunk egy kávét, aztán elvisznek minket bevásárolni a Μακπο-ba. Ott vettünk edényszárogatót, tányérokat, vízforralót, kávéfőzőt, szendvicssütőt, van már deszkánk, és kukánk is. Ja és hűtőnk, de azt nem kellett venni, megkaptuk a tulaj fiának a hűtőjét, mert ő csak vizet tartott benne. A víz amúgy itt nem iható, de a tulajnak van egy háza a hegyekben, ahová többször megy egy héten, van ott egy forrás, onnan szokott vizet hozni, mostantól hoz nekünk is. Ha kiürült az üveg, csak tegyük az ajtó elé, hoz helyette másikat:) Már van áram a lakásban, és tudjuk fogni a netet, úgy néz ki, arra sem kell pénzt költenünk. A lakótársaim aranyosak, csak sokat beszélnek csehül, amit nem értek. Tegnap meg is untam, átmentem a tulaj fiához a szomszédba beszélgetni. Dimitris egy szállodában dolgozik recepciósként, úgyhogy tud angolul. Ő is nagyon barátságos, és közvetlen, tíz perc múlva már a magyar zenével ismerkedett, Kispált hallgattunk:) Tegnap este elmentünk sétálni a csehekkel, először vele, majd a testvérével futottunk össze. Ma a buszra várva találkoztam Mariannával, az előző szállásadómmal. Nem is olyan nagy város Patra, vagy csak egyre több az ismerős?:)

Ma megkaptuk a kulcsokat a lakáshoz. A tulaj nagyon aranyos, csak nem beszél angolul, de a fia igen, úgyhogy ha valami problémánk van a lakással, hozzá fordulhatunk, nem kell Dimitrist vagy Szpiroszt zaklatnunk mindenért. A tulaj fiát is Dimitrisnek hívják, gondolom elég gyakori név a Joannis és a Kosztasz mellett. Ez az első alkalom, hogy nem kollégiumban fogok lakni, remélem, rendben lesz minden. Két havi költséget kell előre befizetnünk, de kapunk róla papírt, meg az áram és a fűtés költségeiről is. A lakás nagyon jó helyen van, a központban, két nagy hálószoba és egy nappali, konyha, fürdőszoba van bent. Minden szobának van erkélye, és a nappaliban van egy hatalmas kandalló, ami, ha nem lesz hidegebb a tél, mint szokott, elvileg elég felfűteni az egész lakást.

Vicces volt, ahogy a lakást találtuk: az összes potenciális lakástulajdonost felhívtuk, akit az újságban találtunk, utána hirdetéseket kerestünk az utcán a házfalakon és a hirdetőoszlopokon. Pont egy ilyen oszlopnál álltunk, mikor odajött egy férfi, hogy ő is kiadná a lakását, nézzük meg, ha gondoljuk. Tegnap megnéztük, ma még egyszer, és döntöttünk:) Csütörtökön költözhetünk is.:)

Utána találkoztunk az új erasmusosokkal, akik nemrég érkeztek, de nem maradt sok időnk, mert hazajöttünk az utolsó busszal, ránkfér a pihenés. Ma megírtuk a vizsga tesztet, holnap lesz a záró ünnepség, ahol fellépünk, táncolni fogunk. Tegnap pedig megfáztam, ami igen elismerésre méltó a 27 fokos melegben, de az itt lakók kb. fele így járt, mint én. Gondolom éjjel jobban lehűlt a levegő, mint szokott, akkor történhetett. Remélem, holnapra jobban leszek, mert el kell mennem az egyetemre az új diákomért, és holnap este lesz az utolsó este, amit együtt töltünk, utána szétszéled a csapat, igen jó lenne, ha addigra jobban lennék...

Tegnap órák után szállást kerestünk a két cseh-vel, úgy néz ki, együtt fogunk lakni, de még nem tudjuk, hol, hétvégén folytatódik a keresés. A két görög fiú segített megint, telefonálgattak, elvittek minket megnézni a lakásokat, szobákat, megkérdeztek mindent a tulajoktól, ami érdekelt minket. Asszem már tartozom nekik legalább egy üveg ouzóval:)

Utána a többiekkel találkoztunk a kikötőben, meg akartuk nézni a naplementét, de nem nagyon láttuk, mert felhős volt az ég, úgyhogy inkább a holdfelkeltében gyönyörködtünk, meg a sok hatalmas hajóban a kikötőben. És felfedeztünk valamit az égen, aminek pislákoló fénye volt, tehát nem lehetett csillag, ugyanakkor nem mozgott, tehát nem lehetett repülő sem. Csakis egy ufót láthattunk.:) (Kapitány, mi erről a véleményed?:)