Zeusz küszöbén

 Ezzel a bejegyzéssel pedig elköszönök a blogtól, és olvasóitól. Még leírom, hogy túl vagyok a görög félév utáni poszt-erasmus szindrómán, sikerült visszailleszkednem az itthoni hétköznapokba. Még nagyon szeretnék utazni, világot látni, új embereket, helyeket megismerni, jobban, mint ezelőtt bármikor. Hiszen a nehézségek ellenére is egy felejthetetlen félév van mögöttem, nagyon sok élménnyel gazdagodtam, és remélem, hogy a kint kötött barátságaim nem szakadnak meg. Szeretnék bátorítani mindenkit, aki külföldi tanulmányúton, gyakorlaton, vagy munkán gondolkozik, ne habozzon, mert ezt az élményt kár lenne kihagyni!

Sziasztok:)

 Pár napja megkaptam a Transcript of Records-omat, amivel hivatalosan is el tudom kezdeni a tantárgy befogadási kérelmek leadását. Igaz, hogy három hónapja itthon vagyok, de hát ez a görög stílus, semmit nem kell elkapkodni:) Ez az esemény arra ösztönzött, hogy megírjam ennek a blognak a záró bejegyzéseit.

Nem írtam a Patrai Karneválról, ami azokban a napokban kezdődött, amikor még kint voltam, így részt vehettem a karnevál nyitó estéjén, amit csaknem elmosott az eső. De ez nem vehette kedvét az erasmusos diákoknak, sőt,  párosával ugráltak a főtér szökőkútjaiba (ha már esik, akkor miért ne alapon).

Egy kérdőív kitöltésével nyertem egy egy napos hajóutat a tengeren, de sajnos már nem tudtam elmenni, mert aznap derült ki, hogy megnyertem, amikor hazaértem. Úgyhogy több havi imélezgetés után (írtam már, hogy milyen nehézkes kint bármiféle ügyintézés) át tudtam ruházni Sophiára és egy barátnőjére, akik nagyon jól érezték magukat.:)

Az utolsó egy hetet Athénban töltöttük a barátommal, bejártuk az egész várost (szó szerint bejártuk, mert tömegközlekedni nem tudtunk a sztrájkok miatt). Athén nagyon szép, és száz méterenként egy ókori kapuba, piacba, templomba botlottunk, és persze ott a tenger is, amibe félig-meddig belemerészkedtünk. 

Búcsúzóul jöjjenek a képek a görög fővárosról:

A december elég zsúfolt volt, beadandókat kellett írnom az itteni, meg az otthoni egyetemre is. Közben a város karácsonyi színekbe öltözött, nekem nem lett tőle karácsonyi hangulatom, mert nem esett a hó és meleg volt, 16-20 fok általában.

Múlt héten jöttem vissza egyik barátnőmmel, két sztrájk között sikerült megnéznünk az Akropoliszt Athénban, körbejártuk Patrát is, és elmentünk egy- két buliba. Jó volt újra látni a többieket, már most szomorú vagyok, ha arra gondolok, hogy nemsokára újra el kell válnunk, de nagyon remélem, hogy lesz, akiket újra viszontlátok majd :)

Ma korán felébredtem, úgyhogy kitaláltam, hogy elmegyek templomba. Az ajtó előtt  három kéregető fogadott, de nem hagytam, hogy ez eltántorítson, bementem. A szertartás érdekes volt, végig énekeltek (a kántor), a pap csak néha beszélt, és szinte végig háttal állt egy ajtó mögött, ami nyitva volt, néha megfordult, olyankor mindenki keresztet vetett. Meg amúgy is, egyfolytában keresztet vetettek, tuti izomlázuk lesz délutánra. Amúgy ha buszon, vonaton utazunk, és meglátnak egy templomot, olyankor is keresztet vetnek, nagyon érdekes. A mise alatt tömjén illata lengte be a templomot. A végén a hívők kaptak egy kanálban (!) bort és ostyát (gondolom, akik áldoztak előtte). A templom közepén volt egy nagy állvány, amin egy szentkép van, mindenki, aki bement, keresztet vetett előtte, meghajolt és megcsókolta a képet. Néha bejött egy másik pap, és letörölgette a képet:) A földön színes padlószőnyeg van, ami nem is rossz ötlet, hiszen sokszor le is térdeltek a szertartás közben. Jól felöltöztem, nehogy fázzak, mint az itthoni temlomokban, de elfelejtettem, hogy itt mindig meleg van a templomokban (meg amúgy is), és még a fűtés is ment (nem úgy,mint az albiban :S).

Délre megyek órára, addig írom a beadandókat, meg ki kell nyomtatnom a kérdővet, amit marketingre csináltam, és megmutatnom a tanárnak. Még két esszét kell megírnom, a kiválasztásról és az emberi erőforrás menedzsementről, ötven-ötven oldalt. Már írom egy ideje, de nagyon sok ez az ötven oldal. Jövő kedden vizsgázom görögből is, arra is tanulni kell. El akartam menni hétvégén Athénba, de megint tüntetések vannak, úgyhogy még gondolkozom rajta. Tegnap itt is tüntettek a vasutasok, nem tudtam bemenni a suliba, hétfőn a tanárok, egész héten és múlt héten a diákok...

Pawel-t, a lengyel fiút megharapta egy kutya az egyetemen, és a kórházban nem adtak neki injekciót, mondván nem fenyegeti a veszettség.  

Most van netem, aminek nagyon örülök, mert ez igen ritka jelenség a házban, a suliba szoktam menni netezni (ha éppen be tudok, mert nincs sztrájk). Múlt szerdán volt két beadandóm határideje, persze épp nem volt net itt, elmentem a könyvtárba, ahol kiderült,hogy a gépek nem kompatibilisek a pendrájvommal, amiről az esszéket akartam feltölteni és elküldeni az itthoni tanáraimnak. Szerencsére a könyvtáros nagyon aranyos volt, és megengedte, hogy az ő gépén küldjem el az iméleket, mert azon tudtam használni a penyóm:)

Múlt héten eljutottam a Meteorákhoz!! Tényleg nagyon szép, még szebb, mint a képeslapokon:) Érdekes, hogy ezek az égig szökő csúcsok ötven millió évvel ezelőtt a tenger alatt voltak, ott érték el mai alakjukat. A kolostorok is érdekesek, bár elég hasonlóak belülről. Ha vallásos lennék, és mondjuk szerzetes vagy remete lennék, akkor itt élnék legszívesebben.

Zakynthosz egy csodaszép kis sziget, ahol még most is nyár van. Tegnap 25 fok volt, és fürödtünk a tengerben (november 14-én), minden virágzik, a maradarak úgy csicseregnek, mintha a közelgő tavaszt köszöntenék, a narancsfák roskadoznak a hatalmas élénk színű gyümölcsöktől, a levegőben érezni virágok és a tenger illatát...

Péntek reggel indultunk, tizenhárom fős kis csapatunkat négy finn, három lengyel, két török, egy francia egy holland, egy német és szerény személyem alkotta. A másfél órás busz út után kompra szálltunk, majd megérkeztünk Zakynthos városába, ahol elsőként autót béreltünk..volna, ha nem lett volna épp szieszta. Így este hatig várost néztünk, hátunkon a nehéz csomagokkal, majd a három autó megszerzése után körbejártuk azokat a részeket, amik gyalog messze lettek volna. Aztán elmentünk enni, majd úgy terveztük, hogy keresünk egy klubot, de vacsora közben a történelemre terelődött a szó, és órákon át beszélgettünk a világháborúkról, holokausztól, népírtásról, haláltáborokról, elszakadt országrészekről. Nagyon jó volt hallani, mit tudnak, mit gondolnak erről velem egykorú társaim, legyenek németek, franciák, lengyelek vagy éppen hollandok. Hogy a finnek milyen büszkék, hogy legyőzték az oroszokat, hogy a francia lány milyen ostobának tartja, hogy valamelyik világháborúban a francia hadsereg egyenruhája piros volt (vajon ki találta ezt ki?), hogy a német fiú mennyire sajnálja a második világháborúban meggyilkolt rengeteg embert. Ezek nagyon komoly témák, és mindenki el is komolyodott aznap este, mégis jó és hasznos, hogy szóba kerültek, és mikor ezekről beszéltünk, mintha egy láthatatlan szál alakult volna ki köztünk, Európa fiataljai között, akik egyetértettek abban, hogy ezek a háborúk nagy-nagy tévedések voltak, és megfogadták, hogy ha rajtuk múlik, többet ilyenre nem kerül sor. Aznap este nem mentünk bulizni.

Másnap hétkor keltünk, a nappal együtt. A parton aludtunk az autókban, amit régóta ki szerettem volna próbálni, de most hogy túl vagyok rajta, nem szeretném újra átélni:) Jó, nem volt vészes, nem fáztam legalább, csak kényelmetlen volt. Korán indultunk, bejártuk a szigetet az autóval, megálltunk a nemzeti parknál, ahol bizonyos időszakokban nem lehet fürdeni a tengerben, nehogy megzavarjuk a teknősök nyugodt életét. Úgyhogy ott csak kagylókat gyűjtöttünk, millió sok és ezer féle kagyló volt elszórva a parton a kivetődött medúzák között. Láttunk apró barlangokat a hegyek mélyén, kis öblöket, ahol annyi színe volt a tengernek, ahányra szavunk sincsen. Délután betértünk egy kis éttermbe, ahol nagyon kedvesek voltak a tulajdonosok, hoztak nekünk süteményt, amit ők sütöttek, és bort teljesen ingyen. Szállást találtak nekünk...de még milyen szállást! Gyönyörű helyen volt a ház, a tengerparton. A kertben ezerféle virág virágzott és illatozott, középen egy ősöreg olajfa állt, körülötte rózsák, leánderek és pálmafák, és egy használaton kívüli kis hajót is rejtett a csoda- udvar. Ha valaha eljutok még erre a napsütötte szigetre, megkeresem ezt az éttermet, és ezt a házat, és nem egy éjjelt, hanem egy hetet fogok ott eltölteni, vagy még többet.

Találós kérdés: ki mit lát az utolsó képen?

Hétvégén elmentünk Zakynthosra. Egy kis kitérő a beszámoló előtt: csütörtök este pénzt akartam kivenni egy ATM- ből, ami elnyelte a kártyámat. A bank már zárva volt, úgyhogy másnap kellett visszamennem, és kértem őket, hogy adják vissza a bankkártyám, mivel nincs készpénzem, és elvileg kötelesek visszaadni, főleg, hogy nem az én hibámból történt, hanem az ATM- mel volt valami gubanc. Nem adták vissza, mondván, hogy lefoglalták, és nem tehetnek semmit, ez nem az ő problémájuk... Egyszerűen kideríthették volna, ha elkérik a papírjaimat, és megnézték volna, hogy a kártya és a papírok tulajdonosa ugyanaz a személy, nem más kártyáját akartam így megszerezni, vagy ki tudja, mit gondoltak...Amúgy ez is csak velem történhet meg, és pont itt, otthon sosem fordult még elő, pedig elég sokszor vettem már ki pénz. Most komolyan, ti hallottatok már ilyet, hogy az automata elnyeli a kártyát minden ok nélkül? Mert jó kódot ütöttem be, és érvényes volt a kártyám, pénz is volt rajta, és kb. tíz perccel előtte fizettem vele a LIDL-ben, és akkor nem volt semmi probléma.

Most már biztos: megyek a Meteorákhoz!!!

12 éves lehettem, mikor először hallottam róla, földrajz órán, mert a tanárom elmesélte, hogy járt ott. Azóta tudom, hogy el kell mennem oda:) Juhééé:):)

Miután hazaértünk Krétáról bementem suliba, összepakoltam, és másnap repültem haza:) Otthon anyukám paradicsomlevese, túrógombóc és rántott csirke, valamint néhány új ruhadarab fogadott:)

Olyan boldog voltam, mikor az első magyar szavakat meghallottam még Athénban a repülőtéren, hogy gyorsan le is írtam párat. Az első kettő rögtön egy modorosság: "elmegyek egy toálettre"; "bizonyos szinten"; "múlik a kiütése, Jóska?"; "magyar", "anya".

Jöjjenek a képek:

 Athén a felhők felettről. 

Ez a kedvencem:) Ekkor a tenger felett repültünk, az ég kékjében a tenger, a víz kékjében az ég tükröződött vissza. A fenti és a lenti világ egymás tükörképe. Vagy valójában a víz alatt volt a nap?:)

Hű, már vagy három hete nem írtam... elmesélem, mi volt Krétán.

Hosszas utánajárás után megtudtam, hogy a kilences busz elvisz a kikötőbe, ahonnan a távolsági busz indul Pireuszba. További nyomozás után sikerült ráakadnom a megállóra. Több egyes busz is feltűnt, majd egy fél óra után az első kilences. Felrángattam a bőröndömet, amikor a sofőr kevdesen elmagyarázta (tényleg), hogy "this bus no to port, the number one to port". Úgyhogy lerángattam a bőröndömet és vártam, hogy felbukkanjon egy egyes busz, aminek kicsi volt a valószínűsége, hiszen nem sokkal ezelőtt húzott el egy, bár itt sosem lehet tudni. Már a taxit fontolgattam, mikor megjelent az egyes, felpattantam a bőröndömmel, és mentem egészen a kikötő..a kikötőn túl, mert a busz nem állt meg... Egy alkalmasnak és megfelelően messzinek tűnő megállóban leszálltam, és elvontattam a bőröndöm a célállomásig, indulás előtt öt perccel érkeztem. Marta és Pawel, a két lengyel útitársam még nem volt ott. Az utolsó pillanatban megérkeztek, hasonlóan kalandos úton, csak taxival. Épp útlezárások voltak a városban (mikor nem), mert valakik sztrájkoltak (miért is ne), ezért szó szerint árkon- bokron keresztül jöttek, a taxi kereke meg is sérült. Végül sikeresen felszálltunk a buszra, és négy órával később már indult is a komp Pireuszból. Itt találkoztunk a többiekkel, akik Athénból jöttek. Sophia, a volt német szobatársam, Eerika, a finn lány, és Stefi, az osztrák lány. A kompon a földön aludtunk, székek között-alatt, egész kényelmes volt, hisz felszerelkeztem vastag takarókkal. Hálózsákom nem volt, majd ezt is elmesélem. Szóval még aludni is lehetett volna, ha lekapcsolják a lámpákat, így viszont én nem tudtam.

Reggel öt körül kikötöttünk, fél hatra érkeztünk Chaniába, ahol a cseh ismerőseink vártak minket, a két Jan kijött elénk, majd több órát beszélgettünk, aztán elaludtunk. Délután sétáltunk a városban, nagyon szép, velencei stílusban épült házak, világítótorony van itt, nagyon hangulatos. Ebédeltünk a menzán, nem kértek semmi papírt, így ingyen ehettünk: ki csirkét citromos- tejfölös szószban rizzsel, ki bárányt krumplival, desszertnek pedig brownie-t. Ja, a suliban épp sztrájk volt, de a menza nyitva volt:) Azt mondták a szimpatikus fiatalemberek, azért tüntetnek, mert kevés a tanár, és kevés pénzt fordít az állam az oktatásra, többet szeretnének. Aztán bementünk az ottani múzeumba.

Másnap béreltünk autót és elmentünk Héraklionba és Knosszoszba, a Minotaurusz labirintusához. Héraklion nagyon szép város, kikötőjében egy velencei erőddel, félelmetes és sötét folyosókkal, ahol a falak egy meggyilkolt királyné szelleméről suttognak.

Visszafelé bementünk Rethimno-ba, szintén egy velencei stílusban épült kisváros egy hatalmas erőddel, kikötővel, világítótoronnyal.

Másnap elmentünk Balosra, ami szerintem a világ leggyönyörűbb strandja, és fürödtünk a tengerben (október 24-én!). Az út nincs kiépítve, tehát képzeljetek el szerpentines-kanyargós utakat korlát és aszfalt nélkül, viszont rengeteg hegyi kecskével és pásztorral. Kréta a görögök Erdélye:) 

Elafonisi a másik strand neve, ahol aznap jártunk. Itt rózsaszín a homok, és tele van icipici kagylókkal a part, mintha egy játékos óriásgyerek elszórta volna száz és száz cukorkáját...

Hétfőn ismét autóba ültünk, és megnéztünk két kisvárost, Sfakiont (a mini Santorinit) és Frangocastello-t, ahol fürödtünk egy ezer éves vár és a hegyek árnyékában.

Este kilenckor hazaindultunk a komppal. Éjszaka megint nem tudtam aludni, sétáltam a fedélzeten, néztem, hogy olvad össze a fekete égbolt a sötéten hullámzó tengerrel, elképzeltem, hogy hajónk apró kis pontként világít a végtelen tenger közepén. Nagyszerű és egyben félelmetes érzés volt tudatára ébredni kicsiségemnek, ezáltal halandóságomnak. De hogy ne legyen ilyen komoly a befejezés, itt egy kép a csapat egy részéről, amint a kényelmes folyosó egyik zugában álomra hajtották fiatalságtól megfáradt fejüket.