Zakynthosz egy csodaszép kis sziget, ahol még most is nyár van. Tegnap 25 fok volt, és fürödtünk a tengerben (november 14-én), minden virágzik, a maradarak úgy csicseregnek, mintha a közelgő tavaszt köszöntenék, a narancsfák roskadoznak a hatalmas élénk színű gyümölcsöktől, a levegőben érezni virágok és a tenger illatát...
Péntek reggel indultunk, tizenhárom fős kis csapatunkat négy finn, három lengyel, két török, egy francia egy holland, egy német és szerény személyem alkotta. A másfél órás busz út után kompra szálltunk, majd megérkeztünk Zakynthos városába, ahol elsőként autót béreltünk..volna, ha nem lett volna épp szieszta. Így este hatig várost néztünk, hátunkon a nehéz csomagokkal, majd a három autó megszerzése után körbejártuk azokat a részeket, amik gyalog messze lettek volna. Aztán elmentünk enni, majd úgy terveztük, hogy keresünk egy klubot, de vacsora közben a történelemre terelődött a szó, és órákon át beszélgettünk a világháborúkról, holokausztól, népírtásról, haláltáborokról, elszakadt országrészekről. Nagyon jó volt hallani, mit tudnak, mit gondolnak erről velem egykorú társaim, legyenek németek, franciák, lengyelek vagy éppen hollandok. Hogy a finnek milyen büszkék, hogy legyőzték az oroszokat, hogy a francia lány milyen ostobának tartja, hogy valamelyik világháborúban a francia hadsereg egyenruhája piros volt (vajon ki találta ezt ki?), hogy a német fiú mennyire sajnálja a második világháborúban meggyilkolt rengeteg embert. Ezek nagyon komoly témák, és mindenki el is komolyodott aznap este, mégis jó és hasznos, hogy szóba kerültek, és mikor ezekről beszéltünk, mintha egy láthatatlan szál alakult volna ki köztünk, Európa fiataljai között, akik egyetértettek abban, hogy ezek a háborúk nagy-nagy tévedések voltak, és megfogadták, hogy ha rajtuk múlik, többet ilyenre nem kerül sor. Aznap este nem mentünk bulizni.
Másnap hétkor keltünk, a nappal együtt. A parton aludtunk az autókban, amit régóta ki szerettem volna próbálni, de most hogy túl vagyok rajta, nem szeretném újra átélni:) Jó, nem volt vészes, nem fáztam legalább, csak kényelmetlen volt. Korán indultunk, bejártuk a szigetet az autóval, megálltunk a nemzeti parknál, ahol bizonyos időszakokban nem lehet fürdeni a tengerben, nehogy megzavarjuk a teknősök nyugodt életét. Úgyhogy ott csak kagylókat gyűjtöttünk, millió sok és ezer féle kagyló volt elszórva a parton a kivetődött medúzák között. Láttunk apró barlangokat a hegyek mélyén, kis öblöket, ahol annyi színe volt a tengernek, ahányra szavunk sincsen. Délután betértünk egy kis éttermbe, ahol nagyon kedvesek voltak a tulajdonosok, hoztak nekünk süteményt, amit ők sütöttek, és bort teljesen ingyen. Szállást találtak nekünk...de még milyen szállást! Gyönyörű helyen volt a ház, a tengerparton. A kertben ezerféle virág virágzott és illatozott, középen egy ősöreg olajfa állt, körülötte rózsák, leánderek és pálmafák, és egy használaton kívüli kis hajót is rejtett a csoda- udvar. Ha valaha eljutok még erre a napsütötte szigetre, megkeresem ezt az éttermet, és ezt a házat, és nem egy éjjelt, hanem egy hetet fogok ott eltölteni, vagy még többet.
Találós kérdés: ki mit lát az utolsó képen?
